I_have_no_life.doc, avagy a NaNoWriMo

2017. december 1., péntek
December van, szóval hivatalosan is véget ért a Nano, azaz a National Novel Writing Month. Számomra ez volt az első év, hogy részt vettem rajta, de garantáltan nem az utolsó. A következőig meg felkészülök lélekben arra az őrült vágtára, ami az elmúlt heteimet jellemezte...

Azért vágtam bele, mert motiváció kellett az íráshoz. Szükségem volt valamire, ami rávesz, hogy írjak - és ne gyakorlatokat, hanem a regényemet. Úgyhogy minden nap hazajöttem a munkából, a délutánjaimba megpróbáltam belesűríteni az összes programomat és kötelességemet, az estéimet pedig a regénynek szenteltem. Napról napra láttam, hogyan gyarapodnak az oldalak, gyűlnek a szavak, és az első nehézkes hét után teljesen ráálltam az új menetrendre. Nem fogok hazudni, néha rettenetesen nehéz volt írni, annyira fáradtnak éreztem magam öt-hat óra alvással. Elkezdtem időt spórolni ott, ahol tudtam: mosáson, mosogatáson... :D Kész káosz uralkodott nálam, és még a fejemben is, mert napközben azon filóztam, a soron következő adagban mettől meddig akarok eljutni.

De...

Imádtam. A lendület sodort magával, szabad perceimben ránéztem a többiekre is, hogy állnak, és elképesztő érzés volt búcsút inteni a blokknak, ami közel másfél évig nem hagyta, hogy regényt írjak. Persze hogy végigcsinálnám újra, felszabadultan írtam, kiélvezve az alkotás és a történet (majdnem) minden pillanatát.

Most pedig jön a neheze, ami miatt ébren töltöm majd az éjszakákat decemberben is: rendbe kell szedni a leírtakat. A bétáim segítségével, akiknek ez úton is, századszorra köszönöm a munkájukat, nekiesem annak a sűrű száz oldalnak, hogy életképes sztorit kovácsoljak belőle. Úgy tervezem, hogy két körben javítok, először a cselekményben adódó gubancokat, utána kegyetlen krtikusként szavakra szedem, és nem kegyelmezek a hajnalban, álmosan összeírt hülyeségeknek.

Aki nanózott már, talán éppen idén, az hogy élte meg, milyen volt? Meséljetek! :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése